Valóság

Sziasztok!

Amikor anno 2 éve elkezdtem a blogolást igazából csupán unaloműzésnek szántam, aztán szép lassan kinőtte magát egyfajta olvasó naplóvá. Mindig is fontosnak tartottam, hogy hű legyek önmagamhoz. Sosem fogalmaztam meg  ténylegesen magamnak  irányelveket, tudtam mit szeretnék és így nem is tartottam ezeket fontosnak, kezdetben. Azonban, ahogy egyre több energiát öltem a Masni the bloggerbe és az olvasóim száma is napról napra nőt; tudtam, hogy kellenek alapelvek. Talán ezek közül a legfontosabbnak a hitelesség bizonyult. Szerettem volna egy célt is, mivel  ahogy  említettem csupán a saját szórakoztatásomként indítottam az oldalt. Amikor a dolgok komollyá váltak körvonalazott bennem mit is szeretnék : Minél több olvasóhoz eljuttatni olyan regényeket, amik adnak számomra  és számukra is valamit.Az oka, hogy ezt most le is írom összefonódik a mai regénnyel. Azzal a könyvel, ami engem darabokra tépett.

 Tartalom: "Barátság, család, szerelem, sikerek és kudarcok, boldogság és mély, sötét fájdalom… 
azaz EGY KIS ÉLET. 
Négy fiatal, akik egyetemi éveik alatt ismerkedtek meg, a hírnév és a gazdagság vágyával New Yorkba költöznek. Mindannyian gondokkal küzdenek, sodródnak, és csak barátságuk és ambíciójuk élteti őket. Kapcsolatuk, melyet drogfüggőség, siker és büszkeség árnyal, az évtizedek folyamán egyre mélyül; a barátokat közös rajongásuk tartja össze: mindannyian szeretik a nagyon okos és titokzatos Jude-ot, akit kimondhatatlan gyerekkori trauma sebzett. A testvéri kötődés himnusza, a huszonegyedik századi szeretet és szerelem mesteri ábrázolása. Hanya Yanagihara felkavaró és lebilincselő regénye a családokról szól, amikbe beleszületünk, és amiket magunknak hozunk létre. Megmutatja a fájdalom mélységeit és a barátság határát, mely minden emberi életet behálóz."

Én és a könyv: Szerelem volt első látásra. Az évek során, ha valamit megtanultam, akkor az az, hogy hallgatnom kell a megérzéseimre. Mikor a regény szembejött velem a megjelenésekor, éreztem: nekem íródott.  Rögtön meg is rendeltem, majd félre is tettem. Sajnos ez az év nem sok időt hagyott nagyobb terjedelmű könyvek olvasására, és az Egy kis élet a maga 783 oldalával, minden csak nem rövid. Így mint említettem felkerült a polcra. Ez nagyjából tél elején történt. Mivel szépen lassan letudom a kötelességeimet egyre több időm szabadul fel. Mostanában kicsit soknak éreztem a könnyedebb könyveket és a Gyűlölet, amit adtál óta nem vettem a kezembe komolyabb témát boncolgató regényt. Valahogy így kötött ki olvasói státuszban ez a történet. Őszinte leszek, fogalmam sem volt arról, hogy tulajdonképpen mire is vállalkoztam. Ez a későbbiekben nagy hibának bizonyult. Mivel nagyon szeretem megismerni az emberek történeteit; sejtettem, hogy kielégítő lesz ez az olvasmány, általában  ugyanis bármit is olvasok a karakterekre szoktam koncentrálni és az ő lelki világukra.  Yanagihara mondhatni svédasztalt kínált elém és ez kezdetben megijesztett, nem tudtam hová tenni a cselekményt és a szereplőket. A kezdeti " csalódottságom" abban a pillanatban megszűnt, mikor felvettem az írónő ritmusát és megszoktam a stílusát. Belecsöppentem JB, Malcolm, Willem és Jude barátságába és életébe. Sokáig nem tudtam merre is tartunk, hol fogunk kilyukadni, aztán lassan kezdtem felfogni és féltem. Néha olvasás közben fizikailag fájt folytatnom a történetet és kénytelen voltam letenni és csak másnap folytatni.  Talán tovább nehezítette a helyzetem, hogy 2 héten keresztül minden egyes nap haladtam az olvasással és napról-napra azt vettem észre, hogy a szereplőkkel élek. Nem tudtam kiverni őket a fejemből és akármennyire is szenvedtem néha, ez az ő félelmeikhez és  fájdalmukhoz képest semmi sem volt. Nem akartam őket magukra hagyni. Fogni akartam a kezük és azt mondani, hogy fel a fejjel; tudom most rossz, de elfog múlni.

 Mikor megemlítettem  az egyik barátomnak, hogy fizikailag fáj olvasni ő csak annyit mondott, hogy ha egy író ilyen intenzív és erőteljes reakciót vált ki belőlem, akkor  biztosan nagyon jó a regény és egyet kell értenem vele. Azonban tényleg nehéz volt. A könyv a gyermekkori szexuális zaklatástól;a szuicid hajlammal;  az identitás és hova tartozás kérdésével is foglalkozik, de hatalmas szerepet kap az önszeretet; a család és a barátság. A regény nem csupán csontot dob számunkra, hanem végig vezet minket az utolsó falat megrágásának pillanatáig. A kezdetekkor húszonéves frissen diplomázott fiatalokat ismerhetünk meg, akik az élet értelmét boncolgatják; keresik a helyüket a világban, majd középkorú dolgozó férfiakká vált át a kép, végül pedig az 50-es éveiket taposó  embereké. Mindezt finoman szőtt köntösben tálalva. Hanya életeket vetít elénk olyan zseniálisan, hogy szinte ismerjük őket, nem csupán a főszereplőinkkel foglalkozik, hanem szerepet szán és ad is mellékszereplőknek is. Olvasás közben végig libabőrős voltam és bár egyik részem azt kívánta, legyen már vége ennek a sok fájdalomnak; a másik részem tudta, amint becsukom a könyvet sírni fogok és egy napig biztosan üresnek fogom érezni magam. Így is lett. Azonban annál a tengernyi könnynél nagyobb bizonyítékot nem tudok mutatni arra, mennyire megviselt és összetört az Egy kis élet és mégis, milyen sokat hozzám tett. Külföldön a regény vegyes fogadtatásban részesült, de sajnos inkább a negatív irányba dől az a  bizonyos mérleg. Értem, miért történt ez, de ez nem egyenlő azzal, hogy egyet is értek vele. Bár a történetben LMBT szál is fut, nem gondolnám, hogy aki eljut addig a pontig az olvasás során, azt zavarná. Ez a könyv darabokra tépi az embert és nem forrasztja össze a darabokat. Ha úgy döntenél, hogy a kezedbe veszed ezt a mondhatni nagy eposzt, - amit nagyon ajánlok - akkor két tanácsot szeretnék  adni:
 Az első : erősítsd meg a lelked, mert megfogsz sérülni.
 A második pedig dobd el magadtól az előítéleteid. Hanya Yanagihara regényét csak nyitott szívvel lehet kézbe venni, de ha ezt megteszed nagyon sokat kapsz cserébe.

Borító: Nagyon hálás vagyok a kiadónak érte. A külföldi változat nekem nem tetszik. A magyar sokkalta jobban átadja számomra azt az érzést, amit olvasás közben éreztem. Én Jude karakterét véltem benne felfedezni. A borítón  szereplő modell tartása sejteti velünk mind azt a fájdalmat és önbíráskodást, ami egyfajta riasztóként szolgálhat számunkra. A színvilága is telitalálat. A szürke és ez a különleges kék tudatja az olvasóval, hogy komor és komoly témával fog találkozni. Kivételesen pedig muszáj kitérnem a gerincre is. Nagyon, de nagyon jól mutat a polcomon. Ami miatt pedig külön még egyszer köteles vagyok köszönetet mondani, az a belső borító tartalom füle, ami elég vastagra sikeredett ahoz, hogy könyvjelzőként használhassam.

Karakterek: Ez a történet Róluk szól. Hús-vér emberek. Problémákkal; vágyakkal; háttérrel; munkával; barátokkal. Élik a saját életüket. Az összes szereplő, aki megfordul a könyvben maga a valóság. Hanya úgy alkotta meg a bábuit, hogy azok nem idealizáltak; nem valószínűtlenek, hanem nagyon is hitelesek. Emberiek. Nem lehet mellettük csak úgy elmenni és nem is akarok. Megkockáztatom a kijelentést, hogy ilyen mesteri karakter ábrázolással még soha sem találkoztam. A négy főszereplő közül mindegyikük nagyon közel állt hozzám, de paradox módon mégis távol voltak tőlem. JB-t a kezdetekkor nagyon kedveltem aztán a szimpátiám lassan elpárolgott. Malcolm végig semleges volt számomra. Willem neve nekem végig Williem maradt a fejembe. Őt szerettem és Judeot is. Jude nagyon sok mindent megtestesített számomra, de talán arra emlékeztetett legjobban, mikor az ember ellöki magát önmagától, mikor megtagadjuk magunktól a szeretetetet mondván, hogy nem vagyunk hozzá elég jók. De ez nincs így. Minden egyes élőlény ezen a bolygón ugyanúgy megérdemli a szeretetet. A mellékszereplőink viszont sokkal közelebb álltak az én szívemhez. Különösen Andy és Harold karaktere, akik azt a fajta segítséget nyújtottak, amit én is szerettem volna adni olvasás közben.

Értékelésem: ♥♥♥♥♥ Nagy szívfájdalom számomra, hogy itthon nem sokan olvasták még ezt a könyvet, sőt a többség még nem is hallott róla. Pedig ha valami igazira vágyik az ember, ez a könyv megadj. Megmutatja az élet szép és kevésbé szép; sőt rettenetes oldalát. A valóságot.

Kiknek ajánlom?: Ha a lelked elviselni a fájdalmat cserébe valamiért, amit hozzád ad; valamiért ami megváltoztat, akkor ne habozz vedd a kezedbe ezt a regényt. Számomra nagyon sokat adott és a kedvenceim közé került. Ha képes vagy sőt akarsz is szembesülni a világgal, akkor kérlek olvasd el.