Már hetek óta le kellett volna ülnöm és megírnom ezt a bejegyzést. Akkor még élénken élt bennem impulzus és ilyenkor mindig van bennem egy félelem azzal kapcsolatban, hogy áttudom-e adni azt és úgy ahogyan megéltem. Ennek hála elég jól el vagyok maradva az olvasási ütememhez képest így talán ezt a kis kényszer pihenőt kihasználva rendszeresebben tudok majd jelentkezni és a jó idő is támogatja majd a motivációmat. Általában semleges érzelmekkel veszek kézbe egy-egy olvasmányt, azonban ez esetben a félelem határozottan jelen volt. Hogy miért? Na lássunk neki és ki is derül.
Tartalom: " Az alabamai Maycomb városában utolsó gondtalan nyarát tölti egy testvérpár, Jem és a négy évvel fiatalabb húga, Jean Louise, akit mindenki csak Fürkésznek nevez. Az őket anya nélkül nevelő Finch ügyvéd megpróbál tökéletes apaként viselkedni, de neki sem könnyű. Izzik körülötte a levegő: egy színes bőrű férfit véd a bíróságon. Ráadásul váratlan események, misztikus jelenések és nyugtalanító hírek zavarják meg a család nyugalmát. A gyerekek élete is gyökeresen megváltozik: a felnőtté válás varázslatos és fájdalmas útja immár elkerülhetetlen számukra."
Én és a könyv: Sok ok miatt vásároltam már meg könyvet, de szerintem egyértelműen ezé a könyvé a legviccesebb, ugyanis nem máshol hallottam erről a könyvről, mint 10 éves korom környékén a Disney csatornát nézve. Akik velem egyidősek valószínűleg mind égtek a Hannah Montana lázban, hát én is. Amikor 3 éve megláttam ezt a könyvet a boltban, akkor rögtön beugrott az a jelenet, ahol Jackson szenved a regénnyel. Sohasem hittem volna, hogy valaha két ennyire különböző témában kapcsolatot fogok találni, de itt az ékes példa. Őszintén fogalmam sem volt róla miről szól ez a regény pontosan, csak jött velem és kész. 2017 nyarán vettem először kézbe, ekkor unalmasnak;vontatottnak és semmilyennek találtam nagyjából 50 oldal esélyt adtam neki, majd félbe hagytam és csak a polcra raktam. Nem is néztem felé, egészen addig, amíg nem kezdtem el azon gondolkozni idén, mit kéne a napló Félbe hagyott könyv pontjához választanom. Az első gondolatom nem ez a regény volt, de aztán meggondoltam magam, mert úgy voltam vele, hogy ha nem most akkor mikor fogom végre elolvasni. A dolog pikantériája, hogy annyira lemondtam már erről a regényről, hogy molyon az eladó polcra került. Az utóbbi időben pedig nagyon sokan jelentkeztek érte, talán ez volt az a szikra, ami miatt azt a döntést hoztam, hogy végül őt választom. Kicsit nagyon féltem ettől a regénytől. Azonban rögtön beakartam dobni magamat a mély vízbe és megszavaztattam veletek, melyik pont alapján olvassak. Ti pedig nagyon kedvesen erre szavaztatok.
Röviden és tömören így került újra a kezem ügyébe ez a kötet. Őszintén féltem, szinte rettegtem attól, hogy nem fog tetszeni és szenvedni fogok vele, nem is nagyon sikerült rávennem magam az olvasásra. Ekkor a véletlen folytán szembe jött velem az 1962-es feldolgozás. Az a fekete fehér adaptáció egyszerűen odaszögezett a képernyőhöz, pedig semmi nagy esemény nem történt benne, nem a világ legmozgalmasabb darabja, de a színészi játék és a kivitelezés nekem nagyon tetszett, egyszerűen sikerült átadnia azt a hangulatot, ami a regényhez kellett. Egyáltalán nem bántam meg utóbb sem, hogy előbb láttam a filmet, hiszen a szöveg ezerszer részletesebb sok helyen eltér és tökéletesen kiegészíti az adaptációját. Így tudtam miről fog szólni a történet, adott egy biztos alapot az olvasás élményhez. Emiatt a félelmeim szertefoszlottak és hatalmas lelkesedéssel merültem a sorok közé. Magában a szövegben talán az a legmeglepőbb, hogy mennyire hétköznapi stílusban íródott, ami könnyen olvastatja magát. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert a mű 60 éve született és általában sokkal nehezebb a nyelvezete a régebbi könyveknek. A másik meglepetés számomra az az elbeszélés módja volt. A gyermeki szemszög, amelyet végig követünk sokkal súlyosabbá teszi és más látószögből mutatja a komoly témákat és kérdéseket. A szereplők tele voltak élettel és élővé tették a Maycombi kisvárost.Bár alapvetően két nagyobb szálra bontanám a történetet, nem tudom kiemelni egyiket sem, mert egyrészt a végére összeérnek másrészt pedig másként voltak érdekesek számomra. Amerikában ez egy kötelező olvasmány az iskolákban és teljesen meg is értem az okát. A társadalmi egyenlőtlenségek olyan szinten papírra vannak vetve a rasszizmussal karöltve, mint egy országtérkép. Azt azonban nem fogom tagadni, hogy szerintem ennek a kötetnek sokkal inkább van felnőtt kézben a helye, mint gyerekében, mégpedig azért, mert ha elvárjuk azt, hogy megértsék és felfogják azt a fajta igazságtalanságot, ami az egész történet háttere, azt a korszakot, amiben játszódik ne lepődjünk meg azon, hogy nem fogják megérteni és elfogadni, ahogyan nekünk se kéne ebbe belenyugodnunk. Harper Lee írásában van valami nyugtatóan nyugtalanító. Fürkész és Jem szemén keresztül átélni az akkoriban mindennaposnak számító eseményeket, bele látni a fejükbe valahogy annyira egyedi és magával ragadó. Olvasás közben az ember végig gyereknek érzi magát és megjön a bátorsága ahhoz, hogy megkérdőjelezzen társadalmilag elfogadott dolgokat, amikben érzi az igazságtalanságot. A korrajz nagyszerű, pont annyira részletes mint kell. Ebben a regényben nem feltétlen a cselekmény, nem is a mondanivaló sokkal inkább az atmoszférája az, ami megfogott. Biztosan merem állítani, hogy a 20. század egyik meghatározó könyvéről van szó, amely nem véletlenül kapott Pulitzer-díjat.
Borító: Először nagyon nem tetszett, volt olyan külföldi borító, amit sokkal jobban eltudtam volna képzelni, de olvasás után azt kell, hogy mondjam: tökéletes. Egyszerű és letisztult pont, mint ez a történet.Külön plusz pont a kemény kötésért.
Karakterek: Ebben a történetben magamhoz képest nagyon sok szereplőt sikerült megszeretnem. Kezde az egész Finch családdal. Jem a szememben a gondos bátty és egy olyan kisfiúként fog megmaradni, aki megpróbál felnőtként viselkedni. Fürkész kíváncsiságában, lázadásában és makacsságában nagyon sokszor magamat láttam és vele, ezért könnyen azonosultam. Atticus lett mégis talán a kedvenc szerepőm. Az az emberség és tartás, ami ebben az egyedül álló férfiban volt tiszteletre méltó. Bár végig kimért és kissé távolságtartó karakter volt, mégis szerintem azok az elvek, amik alapján éli az életét, ahogyan neveli a gyermekeit és az, hogy minden helyzetben nyugodt marad példamutató. Calpurniát és Miss Maudiet is nagyon megszerettem.
Értékelésem: ♥♥♥♥♥ Új kedvencet avattam ezzel a regénnyel. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, amiben Fürkészék már felnőttek.
Kiknek ajánlom? Én első sorban felnőtteknek ajánlanám , de 15 éves kortól már bátran kézbe adnám. Azok, akik úgy jártak, mint én és elsőre félbe hagyták ők pedig nézzék meg először a filmet, ahogy mindenki más is.
Jelenlegi állás: Eddig azt hiszem ez volt az a regény, ami megmutatta nekem, miért is vágtam bele ebbe a kihívásba, hogy miért van értelme azokra a könyvekre koncentrálni, amiket egyszer már megvettünk valamiért. Ha másért nem ezért a könyvért megérte ez az egész. Jelenleg kicsit szenvedek azzal, hogy nem veszek könyvet, de erős akarattal azt hiszem továbbra is képes leszek tartani magam és szeretném is. Ma fogom befejezni az 5. könyvet, ami annyit tesz, hogy a kihívás negyedénél járok és eddig nagyon pozítivak a tapasztalataim. Hamarosan a másik két könyvről is várható lesz értékelés illetve továbbiak is , mivel a mostani helyzetre való tekintettel egy olvasási maratont tartunk jövő héten, mai segít kicsit lenyugodni és a figyelmünket inkább a könyvekre irányítani. Erről részletesebben szerintem a következő posztban olvashattok majd. Addig is a részletekért keress Instagramon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése